Pest megye története

Írta: admin
2009-05-05 22:50
kisebb betű nagyobb betű e-mailben elküld nyomtatás

Pest megye Magyarország középső részén, a fővárost körülölelően helyezkedik el. Területén, Pusztavacs határában van az ország mértani középpontja. A megye nagysága 6394 km2. Határa a történelem során gyakran változott, mai alakját és kiterjedését 1950-ben nyerte el.


A honfoglalás idején a megye tájföldrajzi képe hasonlított a maihoz, azzal a különbséggel, hogy a hegy- és dombvidék erdőségei mélyebben benyúltak a homokos síkságba, egészen Nagykőrösig. A tájék gazdagabb volt vizekben, a Duna régi ágában Ócsa irányában vízi úton is lehetett közlekedni.

A honfoglalást megelőző időben itt élő embereknek a nyomát a régészeti lelőhelyek tanúsítják, őrzik. A kőkor különböző szakaszaitól kezdve a rézkor, a bronzkor és a korai vaskor e tájon hosszabb-rövidebb ideig tartózkodó népcsoportjainak emlékei megyénkben is előkerültek.Kr.e. 11-től a megye Duna jobb parti része már a római birodalom Pannónia provinciájának része lett. A bal parti részt a szarmata-jazigok, majd rövid ideig a kvádok uralták. A rómaiak helyét a hunok foglalták el, majd Attila halála után a gepidák, keleti germán népek és a longobárdok, végül az avarok szállták meg a Dunakanyart.A magyar honfoglalás (Kr.u. 895–900) után megyénkben – elsősorban a sík vidéken – sűrű településrendszer jött létre. A Duna menti részen két fejedelem osztozott. Kurszán főfejedelem szállásterülete lett a római kori, az egykori Aquincumtól, Óbudától északra eső rész, Árpádé a környező Duna menti sáv a Csepel-szigettel együtt. Kurszán 904-ben bekövetkezett halála után az elhunyt tisztsége és területe Árpádé lett.A magyar vármegyéket az első király, Szent István kezdte megszervezni az ezredforduló körüli években.

Pest megye kialakulása szakaszosan történt. Az ezen a tájon létrehozott közigazgatási egység Szent István uralkodása (997–1038) elején a Duna két partján fekvő Visegrád megye volt. Magában foglalta a későbbi Pilis és Pest megyék területét, a Csepel-szigetet és Esztergom megye Duna jobb parti részét. A visegrádi ispáni vár nem a mai vár területén állott, hanem attól délre, a Sibrik-dombon épült egy római kori erőd romjainak felhasználásával. Visegrád megye központja hamarosan, a 11. század közepén átkerült Esztergomba, majd a későbbiekben ez a megye felbomlott.Az Árpád-korban, a 13. században a korábbi Visegrád megye egy részén kialakult Pilis megye és a Csepel-szigeti ispánság, valamint ugyancsak a 13. században szerveződött meg a kétparti Pest megye. Pest megye névadója az eleinte muszlim kereskedők és szlávok által lakott település, Pest városa volt, ahova még a tatárjárás előtt jelentős számú német lakosság is betelepedett.

A „Pest megye” megnevezés először 1255-ből ismert. Szolgabírái 1322-ben jelennek meg először. Ispánt sem ennek, sem Pilis megyének az élére nem nevezett ki a király. A megyei törvényszéket az alnádor vezette 1342-ig, ameddig Budán székelt. Utána magára maradt a megyei vezetés. Az 1450-es évektől egészen a török hódoltságig a megye székhelye Üllőn volt.A két megye különleges, ispán nélküli állapotát 1492-ben és 1495-ben törvénnyel is megerősítették. Pest és Pilis megye a török időket megelőző évszázadokban külön élte életét, összekötő kapcsot csak az jelentett, amikor a király vagy a nádor a két határos megye számára központi bíróságként vidékre szállt ki igazságot szolgáltatni. Ezekre a közös gyűlésekre a 14. században 5–6 évenként került sor, az utolsót 1476-ban tartották Rákos mezején. A két megye ispán nélküli állapota mások számára vonzó lett, ezért a környező megyék birtokosai a 15. században sorra kérték falvaik átcsatolását Pesthez, illetve Pilishez. A két megye határa a 15. század végére állandósult.

A Csepel-szigeten, középkori nevén a Nagy-szigeten létrejött ispánság a királyi birtokhoz tartozó, ott élő népek irányítását szolgálta. Itt az ispánság mint önálló ispáni egység a középkor végéig megmaradt. Nem ismeretes, hogy mikor, de bizonyosan Hunyadi Mátyás uralkodásának végén felszámolták az ispánság különállását, a királyi uradalom nagyobbik részét Pest megyéhez, kisebbik részét Fejér megyéhez csatolták.Fejér megye solti részének sorsa is eltért a szokásostól. A megye, Pest megyéhez hasonlóan, Duna kétparti megye volt. A bal parti részt Soltról igazgatták. A 15. század második felében a solti szék teljesen külön vált a megyétől, régi nevét azonban megtartotta.1526 után Pest, Pilis és Solt megye a török hódítás áldozatául esett. A megyei közigazgatás tisztségviselői elmenekültek. Először Heves megyében, majd Nógrád megyében talált új otthont, legutoljára Füleken, Fülek várában. 1569-ben a solti széket a bírósági ügyeket illetően Pest megyéhez csatolták. 1638-ban a hódoltsági területen létrejött a jobbágy-parasztság sajátos önvédelmi szervezete, a parasztvármegye. Mindenekelőtt feladata volt a közbiztonság megőrzése, a vásárok védelme, az adókat a királyi részre szállítók személyes biztonságának garantálása. Hadnagyait a nemesi vármegye közgyűlése választotta a parasztok jelöltjei közül.

Pest-Pilis-Solt vármegye hatóságának egyesülése a török uralom középső harmadának évtizedeiben gyakorlatilag megtörtént. Ezt a tényt 1659-ben törvénybe is foglalták. Kinevezték Wesselényi Ferenc nádor személyében az egyesített megye első főispánját. Ekkor kapott a megye címert és pecsétet. A főispáni széket 1848-ig Pest-Pilis-Solt vármegyében mindig – ha volt – a nádor töltötte be.A felszabadító harcok gazdasági terhének java része az ország vállára nehezedett, s különösen Pest-Pilis-Solt vármegye immár gyéren lakott területeire. A lakosság óriási anyagi áldozattal segítette a szövetséges csapatok hadviselését. 1686-ban Buda, majd ezt követően a megye felszabadult a másfél százados török iga alól. Kiégett, kifosztott elparlagosodott, elpusztult vidék várta az újjáépítők munkáját.A török kiűzés után a megye viszonylag gyorsan benépesült. Visszatértek azok a középbirtokos nemesek – a Rádayak, Wattayak, Beniczkyek, Fáyak –, akik a királyi részeken már korábban vezető szerephez jutottak, amit hazatérésük után is megőriztek. Mellettük az ún. újszerzeményi bizottság (neoaquistica commissio) tevékenysége következtében egy új birtokos réteg is kialakult (Grassalkovich Antal és társai). A királyi országrész különböző területéről vándorlás indult meg ebbe a megyébe is. Az elpusztult falvak sorra életre keltek, a beköltözők újra feltörték a parlagon kapott földeket. A birtokosok külhoniakat is telepítettek be. A mai megye területén élő szerbek, németek (svábok), szlovákok ősei ekkor jöttek erre a területre. A nemesi megye szervezete is visszaköltözött. Már 1697-ben székházat vásároltak Pesten, s a megyei közigazgatás azóta is ezen a helyen működik. A ma is funkcionáló klasszicista – ma már jeles műemlék – új vármegyeházát a megye közönsége három részletben 1804–1841 között építtette meg. A 18. század elején történt meg a megye belső felosztása négy járásra, nevezetesen a Váci, a Solti, a Kecskeméti és a Pilisi járásra, élükön a szolgabírákkal.A kuruc szabadságharcban a megyének csak a pesti oldala vett részt. Bottyán János csapatai Pestet, illetve Budát nem tudták elfoglalni. A kuruc megye hatósága a harcok kimenetelétől függően székhelyét állandóan változtatta. A labanc megye képviselői Budán tartózkodtak. A szabadságharc ideje alatt a megye ismét elnéptelenedett, visszatelepülése a 18. század közepéig tartott. Sokan külföldről érkeztek a már-már kihalt falvakba. 1718–1744 között a megye népessége megkétszereződött, majd 1760-ig még ötven százalékkal növekedett.

A felvilágosodás eszmevilága a nemesek és az értelmiségiek körében gyorsan tért hódított. Pest megye a 18. század végére a polgári átalakulásáért, a nemzeti nyelvért vívott rendi harcok vezérmegyéje lett. Ezeknek a küzdelmeknek az élén az a jómódú protestáns köznemesség állt, amely az ellenreformáció évtizedeiben kovácsolódott egységessé, és a Ráday, a Prónay és a Podmaniczky család vezetésével hazai viszonylatban is irányító szerephez jutott. Vidéki kastélyaik a kulturális és tudományos élet központjai ekkor – szerepüket a fővárossá fejlődő Pest csak évtizedek múlva veszi át.

Ez a köznemesség kezdetben maga is jozefinista volt, de a birodalmi beolvasztó törekvések és a magyar nyelv ügyében később szembekerült az uralkodóval.A napóleoni háborúk idején beköszöntő gazdasági konjunktúra éveiben a politikai küzdelmek lanyhultak, ám újult erővel támadtak fel az 1820-as évektől kezdve. A változásokat sürgető reformmozgalom élére ismételten Pest megye került. Ezt központi fekvése, valamint a vezető nemesi réteg elevensége, korszerű szemlélete okozta, s az a tény, hogy az ország fővárosa és a megye székhelye ugyanaz a város, Pest volt. A pesti polgárság ekkor még nem volt elég erős, de maga mögött érezte a megye közjogi tekintélyét, az viszont szószékre lelt a városban, amely ekkorra az ország gazdasági, kulturális életének centrumává fejlődött.

Mindezek következtében azok az intézmények, amelyek létrehozását a megye kezdeményezte és sürgette, megvalósulásuk után országos jellegűvé váltak (vakok intézete, első hazai takarékpénztár, Nemzeti Színház, műegyetem). 1846-ban Pest és Vác között 1847-ben Pest és Szolnok között megindult a vasúti forgalom.Széchenyi István 1831-ben azért választatta meg magát Pest megye táblabírájának, hogy személyesen vehessen részt a megyegyűlések munkájában. Mellette Fáy András, Ráday Gedeon, Nyáry Pál, később Kossuth Lajos és társaik voltak a vezéralakok. 1836-ban, amikor a Törvényhatósági Tudósításokat be akarták tiltani, védnökséget felette a megye vállalt.

A reformkori országgyűlésekre a megye rendre meghatározott és kezdeményező programmal küldte követeit: közteherviselés, örökváltság, népképviselet, felelős nemzeti kormány bevezetése, illetve követelése. 1847. október 18-án Pest vármegye Kossuth Lajost választotta meg országgyűlési követévé.Az 1848–1849. évi szabadságharcban jelentős részt vállalt a megye. Kossuth első toborzó beszéde Cegléden hangzott el. A megyeiek a honvédség részére jelentős összegű külön adót és 6200 újoncot szavaztak meg. A magyar honvédség híres tavaszi hadjáratának legnagyobb sikereit a megye területén aratta (Tápióbicske, Isaszeg, Vác). A szabadságharc bukása után a Habsburg-abszolutizmus – azért, hogy megszüntesse a vármegyét, amelyik a nemzeti kibontakozás és önvédelem alkotmányos bázisa volt – a bevezetett kerületi rendszerben két részre szakította a megyét, egy Pest-Pilis és egy Pest-Solt területre.

Az 1867-es magyar–osztrák kiegyezés nyomán a megyerendszer is helyreállt. Pest-Pilis-Solt vármegyéhez 1876-ban a vármegye-reform keretében hozzácsatolták a Kiskunságot.A kiegyezés után a megyében, illetve annak egy részén a polgári fejlődés hatalmas lendületet vett. A világvárossá növekvő Budapest egy időre elszívta és befogadta az agrárnépesség munkaerő feleslegét. A főváros és közvetlen környékének ipara, nagyipara ezekben az évtizedekben épült ki. Pestet, Budát, Óbudát a Margit-szigettel Budapest fővárossá 1873-ban egyesítették – az utóbbi kettőt a – a megye „kebeléből kiszakítva”. A lakosság száma a fővárosban és környékén rohamosan nőtt. Pesten és Budán 1880-ban 370 ezren laktak, 1910-ben már 881 ezer ember élt itt.

Az erőteljes és igen gyors, ugyanakkor ellentmondásokkal terhelt ipari fejlődés, mellette a mezőgazdaság egyenlőtlen átalakulása felerősítette a társadalomban meglévő feszültséget. Az 1905-ös kormányzati válság idején Pest megye vezetésével a vármegyék átmenetileg sorra megtagadták a kormányrendeletek végrehajtását. Az első világháború megpróbáltatásai még nehezebbé tették az emberek tízezreinek helyzetét, sokukat a nyomorba is taszítva. A vesztes háború és az azt követő durva trianoni országcsonkítás csak növelte a gondokat és az elkeseredést. Az őszirózsás forradalom után a hatalmat átvevő Tanácsköztársaság főváros melletti legerősebb bázisa – ahogy a kortársak nevezték – a Vörös Pest Megye lett. A bevezetett proletárdiktatúra, mint elgondolt egyetlen megoldás a felhalmozott bajok orvoslására bel- s külpolitikai téren egyaránt bukásra volt ítélve a Vörös Hadsereg – sikeres, majd sikertelen – honvédő harcaival együtt.

A második világháború alatt és különösen a végén Pest megye sok kárt szenvedett. A főváros hosszan tartó ostroma fokozta az addigi veszteségeket. 1945 elején megalakult Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye Nemzeti Bizottsága. A testület kezébe vette a földreform végrehajtását és az újjáépítés szervezését. Pest Megye Törvényhatósági Bizottsága 1945. május 14-én alakult újjá 240 taggal. 1945 nyarán változott a vármegye területe. Fejér megyéből átcsatolták Érd, Diósd, Tárnok, Sóskút, Pusztazámor és Százhalombatta településeket, Nógrád megyéből a Szobi járást, Nógrádverőcét és a Penci körjegyzőséget. Bács-Kiskun megyéhez került Érsekcsanád, Nemesnádudvar, Sükösd, Heves megyéhez Boldog község, Jász-Nagykun-Szolnok megyéhez pedig Tószeg, Újszász és Zagyvarékas. 1950. január 1-jével a megye területéből a fővároshoz csatoltak 7 várost (Budafok, Csepel, Kispest, Pestszenterzsébet, Pestszentlőrinc, Rákospalota, Újpest) és 16 községet (Albertfalva, Békásmegyer, Budatétény, Cinkota, Mátyásföld, Nagytétény, Pesthidegkút, Pestszentimre, Pestújhely, Rákoscsaba, Rákoshegy, Rákoskeresztúr, Rákosliget, Rákosszentmihály, Sashalom, Soroksár).A megyében 1950 októberében alakultak meg a helyi tanácsok, ezzel a közel több mint félezer éves községbírói szervezetek megszűntek. Ekkor Pest megye 181 községe és 4 városa 11 járásba osztva élte életét.

Az 1956-os forradalomban és szabadságharcban elsősorban a megye városaiban, a Budapesthez közeli településeken lakók és a fővárosba dolgozni járók vettek részt. Az intervenció gyorsan leverte a forradalmat, mielőtt eredményei bárhol is megszilárdultak volna.1971. január elsejével megszűntek a járási tanácsok, és szerepüket több mint egy évtizedre a járási hivatalok vették át.Az 1990. március 25-én és április 8-án lezajló és rendszerváltozást hozó országgyűlési választások után a szeptemberben megtartott helyhatósági választások eredményeként megalakult december 14-én Pest Megye Önkormányzatának Közgyűlése.