A Pest Megyei Levéltár XXV. fondfőcsoportjába tartozó iratanyagok az ’50-es évek kutatásának egy eddig még feltáratlan részét képezik. Jelen adatbázis a Pest Megyei Bíróság 1951 és 1957 közötti büntető peres iratainak adatait tartalmazza. Az adatok közzétételével a kutatás megkönnyítését kívánjuk szolgálni, az iratanyag kézbevételét azonban az adatbázis természetesen nem helyettesítheti.
A feldolgozás korszakhatárát a megyei bíróság megalakulásához, illetve a Nagy Imre nevéhez köthető „új szakasz” politikájának évéhez igazítottuk, az 1950 utáni jogszolgáltatás szakirodalomban is elfogadott korszakolásának megfelelően. A kigyűjtött adatokat a kutatói igényeknek megfelelően igyekeztünk összeállítani, többféle megközelítésű vizsgálatra is lehetőséget adva.
A büntető peres iratok közül adatbázisunkba azoknak a pereknek az adatai kerültek be, melyek az 1990. évi XXVI. ún. „második semmisségi törvény” hatálya alá esnek. Az 1945 és 1963 közötti törvénysértő elítélések semmissé nyilvánításáról szóló törvény szerint ezek az állam belső és külső biztonságát veszélyeztető bűncselekmények, az árdrágító visszaélések, a közellátás érdekeit veszélyeztető bűntettek, tervbűntettek és a társadalmi tulajdont károsító bűncselekmények feljelentésének elmulasztása ügyében keletkezett dokumentumok.
Az adatbázis a következő adatokat tartalmazza: a fondszámot, a fondképző szervet, az ügyirat megnevezését, a vádlottak nevét, lakóhelyét, foglalkozását, illetve, hogy volt-e igazolható párttagsága. Felvételre kerültek emellett az elsőfokú, illetve a jogerős ítéletet hozó szerv, az ítéletet hozó bírák nevei, és az ügyben meghozott ítéletek is. Amennyiben a semmisségi törvény alapján külön semmisségi határozat született az ügyben akkor ennek számát is megtalálhatjuk, valamint a titkosságot jelölő egykori számot. A megjegyzés rovatban a további fontos információkat (pl.: közkegyelmet kapott, illetve az iratanyag fizikai állapotára vonatkozó utalásokat) tettük közzé. Ha egy ügyben több vádlott is szerepelt (a közellátási bűntettek esetében volt ez igen gyakori), akkor külön sorban kerültek felvételre a személyek a könnyebb áttekinthetőség érdekében.
A most közzétett adatbázis egy folyamatban levő munka része, így az időkeret tágításával további bővítése várható. Jelenleg levéltárunk 4 munkatársa foglalkozik az adatok feltöltésével. A honlapon olvasható adatok közzétételénél az adatvédelmi törvény előírásait vettük figyelembe, így a személyes adatokat tartalmazó rovatok itt nem hozzáférhetőek. Az interneten elérhető verzió mellett kutatótermünkben használható a teljes adatbázis a kutatótermi szabályzatban előírtaknak megfelelően, a támogató állásfoglalás birtokában.
Az adatgyűjtést végezte:
Deák Rita levéltári kezelő
Gaálné Barcs Eszter levéltáros
Györgyi Csaba segédlevéltáros
Az adatbázis anonimizált változatát (PDF-formátumban) letöltheti itt:






